Kiállítóknak 2020

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) 57 ritka betegeket összefogó civil szervezetet tömörítő országos ernyőszervezetként képviseli a közös problémákat hazai és európai szinten. A szervezet azért küzd, hogy a ritka betegséggel élők más betegekkel összehasonlítva is hátrányos helyzete megszűnjön, és életük könnyebbé, jobbá váljon.

A ritka betegségekkel élőknek számos rendkívüli, de közös nehézséggel kell szembenézniük, melyekkel ritkaságuk révén egy-egy csoport egyedül nehezen tud megbirkózni. Ezért jött létre a RIROSZ, mely egy érintettek, szülők által létrehozott civil szervezet. Több, mint 6000 betegség tartozik a ritka körbe (ahol 1/2000-nél kisebb az előfordulási arány), akik napi szinten küzdenek az élhetőbb életért.

Az évente kb. 600 főt megmozgató Ritka Betegségek Világnapját 2008. óta rendezzük meg rendszeresen. A komplex program egyaránt kiszolgálja a szakemberek, az ipar képviselői, a kutatók, a döntéshozók, és az érintett betegek, ill. családjaik igényeit.

A nemzetközi összefogással szerveződő Világnap eseményeire mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban nagy az érdeklődés, melyet többrétű kommunikációs tevékenységgel támogatunk meg.

A Ritka Betegségek Világnapjához kapcsolódóan lehetőséget kívánunk adni a bemutatkozáshoz azon civil szervezetek, szolgáltatók és cégek számára, amelyek támogatni kívánják a (RIROSZ) munkáját és rendezvényét valamilyen megjelenés formájában a RIROSZ Etikai Kódexével összhangban.

Felhívásunkkal célunk, hogy a rendezvényen résztvevők átfogó információhoz jussanak a ritka és veleszületett rendellenességgel élők magyarországi helyzetéről, terápiás lehetőségeiről, kiállítóink pedig bemutathassák termékeiket, tevékenységi területeiket az érintetteknek.

Időpont: 2020. február 29, 10.00-17.00 óráig

Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum (Budapest, Vajdahunyad sétány., 114


Támogatási kategóriák

Bronz fokozatú támogatóink (500 000 Ft támogatás esetén)

  • logó és link elhelyezése a honlapunkon
  • poszter kiállítási lehetőség a szervezők által kijelölt helyen
  • poszter online megjelenítése honlapunk poszter szekciós oldalán

Ezüst fokozatú támogatóink (1 000 000 Ft támogatás esetén)

  • logó és link elhelyezése a honlapunkon
  • poszter kiállítási lehetőség a szervezők által kijelölt helyen
  • logó elhelyezése a konferenciacsomagok kiadványain
  • logó elhelyezése a szünetdián

Arany fokozatú támogatóink (2 000 000 Ft támogatás esetén)

  • logó és link elhelyezése a honlapunkon
  • poszter vagy stand állítási lehetőség a támogatók által kijelölt helyen
  • logó elhelyezése a konferenciacsomagok kiadványain
  • logó elhelyezése a szünetdián
  • támogatói üzenet elhelyezése honlapunkon (max. 1000 karakter)
  • egyeztetés után előadás tartása

Jelentkezésüket az info@rirosz.hu e-mailcímen és/vagy a 06-1-790-4532-es telefonszámon várjuk!