Támogatói poszterszekció 2014

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) 40 ritka betegeket összefogó civil szervezetet tömörítő országos ernyőszervezetként képviseli a közös problémákat hazai és európai szinten. A szervezet azért küzd, hogy a ritka betegséggel élők más betegekkel összehasonlítva is hátrányos helyzete megszűnjön, és életük könnyebbé, jobbá váljon.

A ritka betegségekkel élőknek számos rendkívüli, de közös nehézséggel kell szembenézniük, melyekkel ritkaságuk révén egy-egy csoport egyedül nehezen tud megbirkózni. Ezért jött létre a RIROSZ, mely egy érintettek, szülők által létrehozott civil szervezet. Több, mint 5000 betegség tartozik a ritka körbe (ahol 1/2000-nél kisebb az előfordulási arány), akik napi szinten küzdenek az élhetőbb életért.

Az évente kb. 900 főt megmozgató Ritka Betegségek Világnapját 2008. óta rendezzük meg rendszeresen. A komplex program egyaránt kiszolgálja a szakemberek, az ipar képviselői, a kutatók, a döntéshozók, és az érintett betegek ill. családjaik igényeit.

A nemzetközi összefogással szerveződő Világnap eseményeire mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban nagy az érdeklődés, melyet többrétű kommunikációs tevékenységgel támogatunk meg.

A Ritka Betegségek Világnapjához kapcsolódóan lehetőséget kívánunk adni a bemutatkozáshoz azon civil szervezetek, szolgáltatók és cégek számára, amelyek támogatni kívánják a (RIROSZ) munkáját és rendezvényét poszteres megjelenés formájában a RIROSZ Etikai Kódexével összhangban.

Felhívásunkkal célunk, hogy a rendezvényen résztvevők átfogó információhoz jussanak a ritka és veleszületett rendellenességgel élők magyarországi helyzetéről, terápiás lehetőségeiről, kiállítóink pedig bemutathassák termékeiket, tevékenységi területeiket az érintetteknek.

Időpont: 2014.02.22.

Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum (Vajdahunyadvár)


Támogatási kategóriák

Bronz fokozatú támogatóink (100000Ft támogatás esetén)

 

-          logó és link elhelyezése a honlapunk poszterszekciós oldalán

-          poszter kiállítási lehetőség a szervezők által kijelölt helyen

-          poszter online megjelenítése honlapunk poszterszekciós oldalán

 

Ezüst fokozatú támogatóink (200000Ft támogatás esetén)

 

-          logó és link elhelyezése a honlapunk poszterszekciós oldalán

-          logó elhelyezése honlapunkon a támogatók bemutatásánál

-          poszter kiállítási lehetőség a szervezők által kijelölt helyen

-          logó elhelyezése a konferenciacsomagok kiadványain

-          logó elhelyezése a szünetdián

 

Arany fokozatú támogatóink (400000Ft támogatás esetén)

 

-          logó és link elhelyezése a honlapunk poszterszekciós oldalán

-          logó elhelyezése honlapunkon a támogatók bemutatásánál

-          poszter vagy stand állítási lehetőség a támogatók által kijelölt helyen

-          logó elhelyezése a konferenciacsomagok kiadványain

-          logó elhelyezése a szünetdián

-          támogatói üzenet elhelyezése honlapunkon (max. 1000 karakter)

 

 

Jelentkezésüket az info@rirosz.hu e-mailcímen és/vagy a 06-1-326-7492-es telefonszámon várjuk!

Comments